A fenntarthatóság nem az árrésekről és niche projektekről szól már, hanem egyre inkább a vállalat céljának, a növekedésének és jövőstratégiájának részeként van napirenden a vezérigazgatók és board tagok körében. Ahogyan a globális vállalatok és a kormányok figyelmüket az éghajlatváltozásra összpontosítják, úgy fokozódik a probléma megoldására irányuló kollaboráció, innovációval és edukáció. Ha most nem lépünk, annak következménye lesz mind a bolygónkra, mind az emberiségre nézve. Ezt a vállalkozások is meg fogják szenvedni: márka- és hírnévromlással, az elvesztett ügyfelekel, valamint az új szabályozásokkal, a szén-dioxid-adóval vagy bírságokkal számolhatnak.

A Microsofttal közösen végzett új, globális kutatásunk a fenntarthatósággal kapcsolatos világméretű attitűdöket és magatartásokat vizsgálja, valamint azt, ez hogyan tudná újradefiniálni az üzleti élet éghajlat-változási és növekedési stratégiáit.