Komoly jelenléttel készül a Dentsu a kreatív világ legnagyobb éves fesztiváljára

Megjelenés:

A Cannes Young Lions két kategóriájában is a Dentsu Creative versenyzői képviselik Magyarországot

Június 19-től immár 70. alkalommal rendezik meg a Cannes Lions International Festival of Creativity ötnapos rendezvényét, amely a reklám- és kreatívipar legnagyobb globális eseménye. A fesztiválon – integrált ügynökségként – a dentsu Hungary mind média, mind kreatív területen jelen lesz, idén két versenyzője révén is sikeres részvételre számíthat.

A dentsu meghatározó globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózatként sok szállal kapcsolódik a fesztiválhoz, ahol mind saját szervezésű események házigazdájaként, mind szakmai előadóként, mind pedig a fesztiválhoz tartozó szakmai verseny zsűrijeként és versenyzőjeként is képviselteti magát. Azon kevés ügynökségek egyike, amely külön Beach House-t is kialakít, amely amellett, hogy saját bázist jelent a fesztiválon részt vevő dentsu-munkatársaknak és ügyfeleknek, több saját szervezésű programnak (beszélgetések, prezentációk, partik) is helyszínt biztosít.

Alberti Rita, a Dentsu Creative Hungary kreatív igazgatója szerint bőven rejt izgalmakat a jövő héten kezdődő fesztivál: „Az idei Cannes Lions fesztiválra a teljes dentsu network egy csapatként készül. Amellett, hogy együtt drukkolunk a nevezéseknek (többek közt az Innovation és Titanium shortlisten várományos Intel Certified Human és utóbbin szintén rövidlistás Well-being Index kampánynak), ez a hét arról is szól, hogy az év közben több projekten is együttműködő csapatok élőben is találkozzanak, megismerjük a Teamsről már jól ismert arcokat és a sok izgalmas programnak köszönhetően kézzel fogható közelségbe kerüljön a közös cél, ami egy újabb évre elegendő inspirációt jelenthet kampányaink megvalósításához.

A korábbi évek harsogtak a sztárfellépőktől, média és tech cégek fényűző kitelepüléseitől, idén ehhez képest azt gondolom, hogy a fényűzés helyett ők is a valóságot helyezik majd reflektorfénybe. Izgatottan várjuk a Young Lions versenyek eredményét is: mindkét versenyzőnk nagyon készül, így reméljük idén is lesz magyar siker a fiatalok versenyén.

A fesztivál keretében kerül sor a Cannes Young Lions nemzetközi kreatív versenyre, amelyre a legtehetségesebb 30 év alatti kreatív szakemberek párosait delegálják a résztvevő országok. A magyar csapatok közül hét kategóriából kettőben a Dentsu Creative munkatársai mérik össze tudásukat a világ legjobbjaival.

A Cannes Young Lions hazai előválogatóján a verseny szervező Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) hét kategóriában (PR, young marketer, film, design, cyber, média, print) hirdetett győztest, közülük a film kategóriában Maróti Tímea a Dentsu Creative Senior Creative Copywritere párban Kisfali Gergellyel (Mito), print kategóriában pedig Papp András, a Dentsu Creatve Senior Art Directora párban Baritz Balázzsal (Spice Communications) indulhat idén a szakma legkiemelkedőbb nemzetközi versenyén.

Maróti Tímea, aki 2019 után immár másodszor képviseli Magyarországot a nemzetközi megmérettetésen, elmondta: „A korábbi évekhez képest idén rengeteg újdonságra számíthatunk a Young Lions szervezőitől. A film kategóriát érintő legfontosabb változás, hogy ezúttal nem a helyszínen kapott eszközzel fogunk dolgozni, hanem mindent magunknak viszünk: kamerákat, objektíveket, szűrőket, mikrofont, laptopot. Arra számítunk, hogy a technikai felszereltségből adódó különbségek erősen szét fogják húzni a mezőnyt: az ötlet mellett idén craftban is erőset kell villantania annak, aki nyerni szeretne. Ebben a szellemben készülünk a versenyre, és őrülten várjuk a kinti briefet.

Papp András, aki 30 évesként utolsó lehetőségként indulhatott a már régóta vágyott cannes-i versenyen, nem bízta a véletlenre a hazai előválogatót: „Szerencsére Baritz Balázzsal egy csapatban nem csak kifizetődő, de öröm is dolgozni. A versenyre print specifikus ötletélési technikákkal készülünk, hogy minél hatékonyabban körbe tudjuk járni a feladatot és a lehetőségeinket. Idén igazi fordulatnak számít, hogy a print kategóriában az Adobe által nem rég piacra dobott Firefly AI-t is használhatják a versenyzők. Izgatottan készülünk a cannes-i briefre, de nem csak a versenyt várjuk kíváncsian, hanem magát a fesztivált is. Biztos vagyok benne, hogy nagyon pozitív tapasztalat egy olyan szakmai közegben mozogni, ahol top line tehetségek gyűlnek össze.”

A dentsu média képviseletében a rendezvényen szintén résztvevő Pénzes Réka, a Carat Hungary Business Directora szerint Cannes-ban éppúgy ünneplik az adatalapú és innovatív médiahasználatot, mint a kreativitást. „Az előadások nagy része kifejezetten médiás szemmel is izgalmas, mivel a hatékony, egyedi eszközhasználat és a kreatív koncepció egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak az esettanulmányok bemutatása során. Számos ügyfelünkkel is találkozhatunk vendégként, de akár kiállítóként vagy szponzorként is a rendezvényen, valamint a világ legnagyobb média vállalatai reprezentálják magukat hatalmas standokkal a tengerparton, ahol nem csak a jövőbe mutató termék- és technológiai újdonságokat mutatják be, de alkalmunk nyílik személyesen is beszélgetni olyan globális cégek képviselőivel, mint a Facebook vagy a Google. – tette hozzá a dentsu szakembere.

A dentsu cannes-i jelenlétéről további részletes információk az alábbi linken érhetők el: https://brands.dentsu.com/canneslions2023/overview


- VÉGE -

További információ:

Alberti Rita
Kreatívigazgató
Dentsu Creative Hungary
rita.alberti@dentsu.com

A dentsu Hungary Cannes-i delegációja: Pénzes Réka, Alberti Rita, Papp András, Maróti Tímea


A dentsu Hungary-ről:
A dentsu globális hálózat részeként működő dentsu Hungary a média, a kreatív és a fogyasztói élménymenedzsment területén nyújt integrált megoldásokat a Carat, a dentsuX, az iProspect és a Dentsu Creative márkáival. Széleskörű szolgáltatásainkkal segítjük ügyfeleinket a fogyasztók megszerzésében, megtartásában és növelésében, így támogatva a vállalatok fenntartható üzleti növekedését.

A dentsuról:
A dentsu az a globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat, amely tudja, hogy mit tartogat a jövő. A márkáknak segítünk abban, hogy felkészüljenek a jövő kihívásaira egy fenntartható gazdaságban. Az üzleti transzformáció emberközpontú megközelítéséve, valamint a japán innováció és a sokszínű, nemzetközi szemléletet ötvözésével mozdítjuk előre ügyfeleink növekedését és formáljuk társadalmunkat.

https://www.dentsu.com/
https://www.group.dentsu.com/en/