A dentsu bemutatta a 2024-es év fő médiatrendjeit
Tíz iparági trend, amely a médiaipart formálja a következő időszakban
A dentsu globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat idén is közzétette immár hagyományosnak számító elemzését a következő évre várható médiatrendekről. A „The Pace of Progress” címet viselő kiadvány, amelynek összeállításában a dentsu médiaügynökségeinek, a Carat, a dentsuX, illetve az iProspect cégeknek a szakemberei vettek részt a világ minden tájáról, tíz fő médiaipari tendenciát vizsgál, amelyek három átfogó témakör köré csoportosíthatók: (1) a generatív mesterséges intelligencia (AI) kihasználása a növekedésben, (2) a bevételszerzési verseny erősödése, illetve (3) az etikus gazdasági elvek követése.
A dentsu kiadványában azt a tíz kulcsfontosságú iparági trendet azonosította be, amelyek várhatóan katalizálni fogják a médiaipar változásait, a márkák fejlődési ütemét szerte a világon. A több mint 40 oldalas tanulmány amellett, hogy az említett tényezőket behatóan ismerteti, részletes javaslatokat is ad a márkák számára, hogy ezeket hogyan tudják rövid és hosszú távon kihasználni.
„A legégetőbb témák és a legígéretesebb lehetőségek bemutatása során a nemzetközi csapat által összeállított elemzésünk nem véletlenül foglalkozik kiemelten a generatív AI hatásaival - magyarázza Bacsa Gábor, a dentsu ügyfélportfolió-vezetője. – Az elmúlt hónapban elvégzett saját, 36 piacra kiterjedő ügyfélkutatásunk azt mutatta ki, hogy a marketingesek több mint 60 százaléka már alkalmazza a mesterséges intelligenciát. E széles körű trendhez igazodva igyekszünk beazonosítani és bemutatni mindazokat a hozzáadott előnyöket, tendenciákat és technológiákat, amelyek a fejlődés motorjai lehetnek.”
Az elemzés tíz fő médiatrendet tár fel, amelyek három téma köré csoportosíthatók:
Középpontban a generatív AI
A generatív AI túlzás nélkül az elmúlt évtizednek a gazdaságot és a társadalmat leginkább felforgató technológiai áttörése. A keresések futtatásától a kreativitáson keresztül a médiatervezésig és -gyártásig a generatív AI új szintre emeli a médiahatékonyságot. Az itt beazonosított fő trendek a következők:
- Trend 1 - The Rise of Generative Search – A generatív mesterséges intelligencia a keresőmotoroktól a kereskedelmi platformokig átalakítja az emberek információhoz való hozzáférését.
- Trend 2 - Creativity Reimagined – A generatív AI olyan területeken segít fokozni az emberi kreativitást, mint a tartalomkészítés, szövegírás és a képalkotás.
- Trend 3 - Generative Optimizations – A kampányok hatékonyságának növelésében is kiemelt szerepet kaphat a mesterséges intelligencia, amely egyszerűbbé, gyorsabbá és könnyen skálázhatóvá teszi a reklámkészítést és a targetálást.
Verseny a bevételekért
A globális digitális marketingköltések bővülési üteme lassulóban van, a következő években már várhatóan tíz százalék alatt marad. Ennek megfelelően, élénkülni fog a verseny a technológiai platformok között is a korlátos méretű piaci torta megszerzéséért. Ezek a cégek a korábbiaknál jobban védik majd adatbázisaikat, több energiát fognak fordítani felhasználóik megértésére, valamint tovább fejlesztik és bővítik majd hirdetési szolgáltatásaikat.
- Trend 4 - The World of Lookalike Apps – Ahogy a platformok egyre hasonlóbbá válnak egymáshoz megjelenés és működés szempontjából, a márkáknak egyre kreatívabb eszközökkel kell megragadniuk a közönség figyelmét.
- Trend 5 - From Walled Gardens to Walled Pipes – A fokozódó verseny egyre erősebb adatvédelmi lépésekre készteti a platformokat. Az óvatlanul kiszolgáltatott információk ugyanis könnyen a versenytársakat segíthetik előnyhöz. Meg kell találni a kényes egyensúlyt a bezárkózás és a felfedezhetőség fenntartása között.
- Trend 6 - The Identity Refocus – A bizonytalan versenykörnyezetben a médiaplatformok fokozott energiát fektetnek a felhasználók pontos beazonosításába, hiszen az egyedi üzenetek csak így juttathatók el hatékonyan a megcélzott köröknek. Mindez a harmadik feles cookie-k jövőre esedékes kivezetése miatt még nagyobb jelentőséggel bír majd.
- Trend 7 - More Ads for More Returns – A legtöbb platform igyekszik új területekre kiterjeszteni a reklámozást, ezáltal új formátumok, lehetőségek, és persze kockázatok merülnek fel.
Etikus Gazdasági elvek követése
Ha a márkák növekedni szeretnének, nem pusztán a közgazdasági alapelveket kell követniük, hanem fontos figyelembe venniük azt is, hogyan tudnak fenntartható módon hozzájárulni a társadalom működéhez. A növekvő társadalmi és politikai polarizáció, valamint az éghajlati problémák súlyosbodása közepette a siker egyre alapvetőbb feltétele lesz új karbonhatékony, változatos és biztonságos online terek kialakítása is a márkák és az emberek közti kapcsolat megteremtésére.
- Trend 8 - The New Faces of Growth – A médiafogyasztás módja egyre sokszínűbbé és egyedibbé válik. Hogy a márkák megőrizzék relevanciájukat, alkalmazkodniuk kell a közönség igényeihez és identitásához.
- Trend 9 - Safer, Better, Faster, Stronger – A gyorsan változó digitális környezetben a platformoknak fontos fejlesztési céljává válik a biztonságosabb környezet megteremtése mind a felhasználók, mind a márkák számára.
- Trend 10 - More Attention, Fewer Emissions – A klímaváltozás gyorsulásával párhuzamosan egyre nagyobb szerep jut a márkák karbonhatékonysági stratégiáinak. Az üzleti hatékonyság és a fenntarthatósági célok együttes elérésére folyamatosan újszerű megoldások alkalmazását követeli meg.
A dentsu 2024-es médiatrendeket bemutató elemzésének teljes anyaga az alábbi linken tölthető le: http://www.dentsu.com/2024-media-trends
További információ:
Bacsa Gábor
Chief Client Officer
gabor.bacsa@dentsu.com
A dentsu Hungary-ről:
A dentsu globális hálózat részeként működő dentsu Hungary a média, a kreatív és a fogyasztói élménymenedzsment területén nyújt integrált megoldásokat a Carat, a dentsuX, az iProspect és a Dentsu Creative márkáival. Széleskörű szolgáltatásainkkal segítjük ügyfeleinket a fogyasztók megszerzésében, megtartásában és növelésében, így támogatva a vállalatok fenntartható üzleti növekedését.
A dentsuról:
A dentsu az a globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat, amely tudja, hogy mit tartogat a jövő. A márkáknak segítünk abban, hogy felkészüljenek a jövő kihívásaira egy fenntartható gazdaságban. Az üzleti transzformáció emberközpontú megközelítéséve, valamint a japán innováció és a sokszínű, nemzetközi szemléletet ötvözésével mozdítjuk előre ügyfeleink növekedését és formáljuk társadalmunkat.